Az életút

Nézd ember!
Hogy remeg kezed!
Ha eltunik tenvilágod
Megérzed e veszted?
Másé a tiltott gyümölcs
Ízét is más érzi már
Mérge lett csak a tiéd
És az elmúlás…
Küzdöttél és bízva bíztál
Vétkeztél
Bunhodj!
Elveszett minden részlet
Zavaró és valószerutlen
Klisék, s az a biztos végzet
Üres teljesség
A falakon, melyek körülvesznek
Feldereng néhány hazugság
Idézek egyet, s hogy igazát értsem
Arcomba vésem minden sorát
Mondd hol az az elvont érzés
Ha vagyok, s nem csak látszom lenni
Ez az elmúláshoz kötött lét
Túlontúl rövid felfedezni
Misztikus érvelés és a láz
Vajon hol az igazság
Talán az érem túloldalán
Vagy keressem ideát?
Tapogatódzom vakon és némán
A kiút vágya nem hagy pihenni
Borbe vésve rajtam minden írás
Jeleit nem merem feledni
De az útra magam lépek
S járom, míg a remény éltet
Mert hiszem, hogy a sok hazugság mélyén
Valami még az enyém
Pár érzés, s megannyi rontott lépés
Megalkuvás, meg nem értés
Az élet néha mit sem ér
És most elmúlt, ennyi, vége
Sokat magam sem adnék érte
De mindez én voltam
Az emlék enyém
Ennyi voltam, ennyit értem
Többet vártam, mást reméltem
Az élettol — de mit sem ért
Semmit sem ért