Két Világ Közt

Te vagy az otthonom
A közeledő égbolton,
Végtelen torony
A horizonton.
Két világ közt, én haldoklom és élek.
Két világ közt, ha szemedbe nézek érzem,
Minden könnyem elsirtam már.
Ne nezz rám, én mindent,
Én mindent kimondtam már.
Bárhol jártam hazatértem,
Vártál rám, én megbékéltem.
Tudod nem változom,
Ilyen vagyok és maradok.
Én megprobáltam köztük élni,
Többe nem a fényben élni.
Nem én vagyok, s többe nem is akarom.
Én látlak, árnyak, tudom megtalállak.
A félelem beszél, mikor kialszik a fény.
Széllel szembe biztál bennem.
Oly nehéz, túl nehéz
Gyökerek nélkul fának lenni,
Ágak nélkül égig érni.
Hazudtam, te hittél nekem,
Megbánás, nem az erényem,
Tudom nem változom,
Ilyen vagyok, voltam és maradok.
Rejtsél el, ők rám vadásznak,
Vigyázz rám, ők tovább állnak,
Nem én vagyok, s többé nem is akarom.
Én látlak, árnyak, tudom megtalállak.
A félelem beszél, mikor kialszik a fény.
Nem adom fel, nem amig látsz,
Életben tart, hogy valahol vársz.
Hiába kérlek, többe ne engedj el,
Tudod, hogy mennem kell.
Fényből jöttem, fénybe vágyom,
Kerestek majd, de nem találtok.
Én megprobáltam köztuk élni,
Többe nem a fénybe nézni.
Nem én vagyok, s többe nem is akarom
Én látlak, árnyak, tudom megtalállak.
A félelem beszél, mikor kialszik a fény.