Bármi, Ami árt

És lassanként elolvad az én
Az érzés magába szív
Ez a furcsa kettõs kényszer
Ma újabb útra hív
Nem, még nem — nem látszik a vége
De az eleje sem segít
Adj ebbol még egyet édes
Talán jobban elrepít
Úgy elmennék már — egy más lét után
De a büszkeség visszatart — önmagamban tart
Nézd ez már más világ — nélkülem él tovább
Ne mondd, hogy nem lehet — nem hiszem, hogy nem lehet
Várhatnék — de miért — pálcát tör a múlt
Éveim felett, végzetem felett
Ez a néhány év — itt véget ér
Újra sosem kezdeném
Utoljára körülnézve
A külvilág megtagad
Épp ideje már továbbállnom
Feledve múltamat
Ahogy azt útra lépek
Nem számít, hogy ébredek
Nem számít már ez sem kedves
Írd csak a többihez
Így utoljára körülnézek
De a külvilág megtagad
Épp ideje már továbbállnom
Tovább — feledve múltamat
És ahogyan a végso útra lépek
Nem számít, hova ébredem
Nem számít már, nem számít ez sem
Nem számít, nem számít már